A betolakodó

A betolakodó

 

A sötétség úgy terült el a városon, mint egy könnyed takaró, mely beborít mindent. Már mindenki nyugovóra tért átadva a békének és a csendnek a helyet. A kihalt utcán semmi sem mozdult. A felhők mögül néha kikandikált a Hold sápadt arca, mintha megpróbálná elkergetni a mély sötétséget, de küzdelme hiábavaló volt. Lévay Szabina novelláját olvashatjátok egy különös betolakodóról.

 

 

A sötét zugokba, ahol ő is megbújt, nem juthatott el. Pontosan ezeket a rejtekhelyeket kereste. Nem akarta, hogy bárki felfedezze mielőtt elérné a célját. A sötétben lopakodott és az éjszaka védelmet nyújtott neki. Árnyéktól árnyékig lopódzva suhant, mintha maga is az árnyak közé tartozna. Ruganyos léptei halkabbak voltak a lehulló falevelek zizegő neszénél. Mozgása megfontolt, minden lépése kiszámított, szinte eggyé vált az éjszakával. Úti célja már nem volt messze, de bármikor feltűnhetett a jelenléte és ezt nem kockáztathatta meg. El kell végeznie a feladatát! meg kellett találnia a betolakodót!

 

Hirtelen meghallott valami halk, surlódó zajt. Mintha valaki mozgott volna a közelben. Gyorsan lekuporodott egy autó mellé és fülelt. Zakatoló szíve ütemes dobolása megtörte a csendet. Próbálta megtalálni a hang forrását, de nem hallotta többet a zajt, így óvatosan tovább indult. Gyorsan átosont az egyik ház falához és fedezékbe vonult. Ismét hallgatózott. Pár pillanat múlva már tudta, hogy közel jár. Mély, dongó, furcsa zümmögésre, zizegésre, mormolásra hasonlító hang ütötte meg a fülét. Megtalálta! Megtalálta a betolakodót!

A furcsa zaj forrása a betolakodó volt.

Tudta jól, hiszen hallotta már korábban is. Már egy ideje itt rejtőzködött a városban. Az emberek nem foglalkoztak vele, vagy talán nem is tudtak a jelenlétéről. Napok óta követte lankadatlan. Tennie kell valamit! Meg kell állítania! Ez a lény nem idevaló, nagy bajt fog okozni, ebben teljesen biztos volt.

A hang a magasból érkezett. Valamelyik ház tetején vert tanyát az a szörnyeteg. Felnézett és a lehetőségeket fürkészte. Hogyan juthatna fel hozzá? Kiszögeléseket keresett, melyekben meg tudott kapaszkodni. Csak pár pillanat kellett, hogy felmérje a terepet, aztán magabiztosan elindult. Egy pillanatra sem tétovázott, azonnal mászni kezdett. Szintről szintre, egyre magasabbra ért, míg végül megpillantotta a lényt. Megfontoltan, nesztelenül felmászott ugyanarra a szintre és a sötétben megbújva szemügyre vette. Az nem figyelt rá,  így legalább alaposan megnézhette magának. Kis termetű lény volt, ami gondot okozhatott abban, hogy elkapja. Fejéhez képest hatalmas szemei dülledten meredtek a távolba. Ritkásan szőrös, ormótlan testét aránytalanul nagy, szintén szőrős lábak támasztották alá. Méreteihez képest hatalmas fenekén nyugodtak széles, méretes szárnyai. Nem csoda, hogy mindig ilyen magasan tanyázott. Úgy látszik ilyen volt a természetes közege, magasan repkedni. A lény, még mindig nem vette észre őt. Teljesen belemerült a környezete fürkészésébe. Vagy elaludt volna? Nem tudta megállapítani, de itt volt a lehetőség. Minden eszköze megvolt, hogy végre elpusztítsa ezt a földöntúli teremtményt, a betolakodót, mert ha nem teszi, megfertőzi a világot.

Nagyon lassan megindult felé. Olyan óvatosan tette le a talpát, hogy több másodpercbe telt, mire végre teljesen a földre nehezedett. A szíve most már majdnem kiugrott a helyéről. Minden porcikáját átjárta a vadászat izgalma. Ő most egy igazi vadász volt! Olyan ősi ösztön bújt meg minden mozdulatában, amit még az ősei alkalmazhattak a portyákon. Szinte forrt a vére a tudattól, hogy pár pillanat múlva végezhet ezzel a lénnyel. Vágyott arra, hogy végre a megfelelő közelségbe érjen, amitől csak egy-két lépés választotta el.  Türelmetlenség lett úrrá az egész lényén. Most már nem volt vissza út, ide vezetett az útja, hogy hősként elpusztíthassa ezt a veszélyes betolakodót. Csak egy nagy ugrás kell és el is kapja. Rendezte a légzését, hogy még véletlenül se hallhassa meg az ismeretlen, mire is készül. A kocka el van vetve. Megfeszítette az izmait és már helyezkedett az ugráshoz, de a testsúlyát áthelyezve a talaj bizonytalanná vált, szinte kicsúszott alóla a talaj. Kétségbeesetten próbált megkapaszkodni, de mindhiába. Minden, amihez hozzáért megindult lefelé és vele együtt csúszott a mélybe. Kétségbeesett kiáltása megtörte az oly féltve őrzött csendet. A betolakodó azonnal szárnyra kelt, és mély döngéssel távolodott. A megfelelő pillanat elmúlt.. Mélységes csalódással zuhant a mélybe, ahogy elvesztette a csatát. Nem volt már vadász, csak egy szerencsétlen, aki kihagyta a nagy lehetőséget. Ám ez nem azt jelenti, hogy feladja. Ösztönei remekül működtek. Átfordult zuhanás közben és talpra érkezett.  Lám, az a sok gyakorlás kölyök korában megtette a magáét, de nem számított arra, hogy az összes magával rántott holmi a fejére zuhan. Az első becsapódástól nagyon megrémült, azt sem tudta merre rohanjon. Nagy robajjal borult fel minden, amerre ijedtében szaladt. Végül egy biztonságos zugba kuporodott és megvárta amíg elmúlik a veszély. A torkában dobogott a szíve, de most nem a vadászat izgalmától, hanem a félelemtől. 

Ekkor egy gyermek sírni kezdett. A távolból döngő hangokat hallott. Felébresztette őket. A rémület ismét átfutott rajta. Nem találhatják meg! Nem kaphatják el, mert akkor mindennek vége! Olyan messze még a hajnal. Még megtalálhatja a betolakodót! Igyekeznie kellett, hogy elrejtőzzön. Ebben a pillanatban vakító fényesség töltötte be a helyet. Egy másodpercig hunyorgott, amíg megszokta a változást, majd gyorsan visszakuporodott, az előbb olyan biztonságos fedezékébe, de tudta, hogy ott meg fogják találni.

– Mi ez a ramazúri? – Hangzott a férfi hangja. – Minden romokban! Nyugtasd már meg a gyereket!- mordult a nőre. Gyorsan besietett a szobába és a játékokat kezdte kapkodni a földről. – A gyerek egész lego városát lerombolta, a kisautók és a könyvek meg szanaszét. Micsoda rendetlenség! –  Ő, csak figyelte a tevékenykedő férfit és lapított. Várta a megfelelő percet, hogy kiosonjon a szobából. Mivel senki sem figyelt rá, így megpróbált észrevétlen kilopakodni a helyiségből. 

– Kapd el!- sikkantott a nő, őrá mutatva. Azonnal nekiiramodott, mint akit puskából lőttek ki. Szinte kicsúszott a férfi ujjai közül, amint az utána kapott. Őrült kergetőzés kezdődött és bár ő mindent megtett, minden csínyt bevetett, a férfi egy gonosz csellel elkapta. Erős karok szorították és nem volt kiút, csapdába esett. Ki kellett szabadulnia! Muszáj elkapnia a betolakodót!

– Ne mocorogj már!- morogta a férfi.

– Elkaptad?- sietett oda a nő is.

– Igen – zihálta a birkózó férfi. – Hajnalban így randalírozni! Megnyugodott a gyerek?

– Igen! Már alszik. Feküdjünk le mi is, majd holnap rendet rakunk!- adta ki a parancsot a nő.

– Hozd ezt a rosszcsontot! Bezárjuk magunkhoz a hálóba!

– Hallod gézengúz? Ma velünk alszol!

„Nem!” Tiltakozott. „Még van esélye, hogy elkapja a betolakodót! Hadd menjen!” Hiába küzdött és morgott, a házaspár behurcolta a hálóba és benyomták az ágyba. Az ajtó bezárult és ő fogoly volt. Fogoly volt egy pihe-puha és meleg helyen, ami annyira kényelmes volt. Kezdett ellazulni, ahogy a nyakát kezdték vakargatni.

– Rosszcsont kiscicám! Nem jobb itt az ágyban?-duruzsolta a fülébe a férfi.

A nő is vakargatni kezdte, mely végleg feloldotta az ellenállást. A villany kialudt és ő dorombolva kényelmesen elhelyezkedett. Már nem volt kedve vadászni.

„Nem baj!”- gondolta. „Majd holnap elkapom azt a legyet!”

Lévay Szabina

Kép forrása: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: