A zsémbes macska

A zsémbes macska

Az életünk során különböző személyiségű és természetű emberekkel találkozunk. Újabb és újabb kapcsolatokat hozunk létre, melyekből vagy igaz barátság alakul ki, vagy csalódásunk után levonjuk a következtetést és tovább lépünk. Ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetően átértékelünk olyan fontos tanulságokat, amelyeket azelőtt elítéltünk vagy csak nem fogadtunk el. Lévay Szabina novellája következik egy zsémbes macskáról.

Vegyük példának a származást. Sokan hatalmas jelentőséget tulajdonítanak ennek a fogalomnak, büszkék rá, hogy kik is ők és honnan származnak, de a valóságban egyáltalán nem ez a lényeg. Az mutatja meg, kik is vagyunk, ahogy másokkal viselkedünk.
Ezt természetesen ki lehet vetíteni az állatokra is. Mit számít a pedigré? A lényeg, hogy egészséges és jó természetű legyen az állat. A macskahölgyről, aki beköltözött hozzánk a három kiscicájával 1996 tavaszán sem tudtuk honnan is származik, mégis minden mozdulatából sugárzott az elegancia, a nemesi vér és a legjobb anya címet is hamar megszerezte. Amint kicsit nagyobbak lettek a csemetéi, azonnal hordta be a házba a megfogott állatok tetemeit. Meglepő módon, édesanyám könnyen kezelte a helyzetet. Mint kiderült, volt már ilyen tapasztalata. Kislányként imádott egy cicát, aki azzal szerette viszonozni kisgazdája rajongását, hogy meglepte ajándékokkal. Mikor reggel édesanyám felébredt, döglött állatok hevertek a párnáján, így a konyhakőre letett egér, még a tűrhető kategóriába tartozott. Természetesen ez nem jelentette, hogy örült a dolognak, de a macska felé nem mutatta ki ezeket az érzelmeket. Mindig kedvesen megdicsérte a sikeres vadászat után, majd nem győzte fertőtlenítővel áttörölni a tetem helyét.
Mint már említettem, ez a cica maga volt az úri hölgyek megtestesülése, egy kis sötét titokkal, melyet nem sokáig tudott elrejteni előlünk. Hosszú távon senki sem tudja magát megjátszani, még az állatok sem. Mikor először betért hozzánk ez a macska egy gyönyörű, okos, jól nevelt, imádnivaló cica képét mutatta nekünk. Ebből a sok tulajdonságból csak egy dolog volt hamis. Az „imádnivaló”! Azt már bebizonyította, hogy kifejezetten okos, hisz azonnal látta rajtunk, milyen jó helye lesz nálunk és ki is használta a vendégszeretetünket. Megjelenése kimerítette a gyönyörű és elegáns fogalmát, és a jó neveltséggel sem volt gond, hiszen, ha hívta a szükség kikéredzkedett, vagy használta az almot. Az „imádnivaló” résszel volt a probléma. Nem is akármekkora. Pár hét múlva kiderült, hogy igazából egy makacs, önfejű, eléggé nagy szájú macskáról van szó, akinek mindenről meg van a véleménye és el is mondja. Természetesen macska nyelven. Be nem állt a pofikája és most nem a folyamatos nyávogásról beszélek, mert olyan hangot csak kunyerálásnál adott ki. Ez a macska mondta a magáét, mint egy házsártos öregasszony. Morgott egyhuzamban. Persze ezt nem úgy kell érteni, mint mikor az állat félelmében rámorog valakire. Ez a macska egybekötötte a nyávogást a morgással, így egy elég érdekes beszédstílust fejlesztett ki magának. Kívülről egy elegáns hölgy érzetét keltette minden megmozdulásában, belülről egy házsártos vénasszony nézett vissza ránk, ki egyfolytában zsörtölődik, hosszú monológokat motyogva az orra alatt és mindenkire ferde szemmel nézett, méregetve keresve a hibát. Hisztizett, ha hozzáértél, ha nem. Mondta a magáét, ha nem adtál enni és ha igen. Ha csak ránéztél probléma volt, ha meg nem, na akkor még inkább. Nem tudtál olyat tenni, amivel a kedvében jártál volna.
Így esett meg egy nap, hogy édesanyám a konyhában főzte az ebédet a macskánk társaságában. A család kezdte lassan megszokni a hisztiző állatot, de aznap kifejezetten nyűgösebbnek találtuk az átlagnál. A cica egy ideig csak figyelt és magában fortyogott. Hamar kiderült, konkrétan anyám tett valami megbocsáthatatlant, mert a macska elkezdte követni. Bármerre vitte a dolga édesanyámat a konyhában, az a szőrmók a nyomában szaladt és csak mondta a magáét. Majdnem elesett miatta. Egy idő után betelt a pohár és ráförmedt a macskára.
– Értsd már meg, hogy nem értem mit mondasz! Elegem volt belőled! Fejezd be!

Azzal megfordult és ott akarta hagyni a macskát, de a hölgyet nem lehetett félbeszakítani. Mint aki azt mondja: „Az anyád úr istenit, végighallgatsz, ha hozzád beszélek!”

Morogva anyám bokája után kapott, mancsával belemarkolt a nadrágjába és nem engedte, hogy elmenjen. Igazi zsarnokként lépett színre. Anyám rémülten nézett vissza rá és nem mozdult. Teljesen meglepte a macska fellépése, inkább hallgatta a zsörtölődést. Miután a macska befejezte a mondandóját, szó nélkül elengedte. Anyám rémülten figyelte, amint elégedetten elhagyja a konyhát. Apám elkerekedett szemekkel nézte végig a jelenetet, majd, miután a macska eltűnt megjegyezte:
– Micsoda egy hisztis vénlány ez!

Attól a perctől kezdve tudtuk, hogy mi a macska neve.

Bár a vénlány egy idő után átformálódott Öreglánnyá.
Visszagondolva, ijesztőnek tűnhet, amit elmeséltem, de ez a macska sosem bántott minket, nem volt rosszindulatú, csak morgós. A családjának tartott minket és ezt többször be is bizonyította. Gyakran gondolkoztunk azon, hogy kiképezzük házőrzőnek, de ahhoz  túl önfejű volt. Bár egyszer valaki megsérült miatta, de ez már egy másik történet.

Lévay Szabina

 

Kép forrása: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: