Az utazó macska

Az utazó macska

A legtöbb macska nem szereti az autókat. Régen nem is volt divat szállítani jobbra- balra a macskákat, vagy legalábbis nem hallottam ilyesmiről. Így nagy fejtörést okozott nekünk, amikor egy tavaszi reggelen kiderült, hogy Danika, a szteppelő, szőrtelen talpú kiscicánk, aki lassan kihízta ezt a címet, elköltözik tőlünk. Lévay Szabina cicákról szóló novellasorozata folytatódik Az utazó macska című darabbal. 

Danika egyike volt azoknak a cicáknak, akik az anyjukkal együtt akkor már több mint egy éve beköltöztek hozzánk. A dundi cica, a legidősebb fivér, szépen tengette unalmas, bonyodalmaktól mentes napjait a reggeli ébresztőkkel, a finom lakomákkal és hosszú alvásokkal. Leginkább édesanyámmal szeretett aludni és a vaskályhás eset óta hanyagolta a bátyám ágyát. Órákig tudtam nézni a boldog pofiját alvás közben. Alvás és evés, a két kedvenc programja, így a legtöbbet az ágyban láttuk, amint horkolva összetekeredett, esetleg elégedetten kinyújtózva horkolt vagy éppen a vacsorát várta. A boldog mosolya mindig előttem lebeg. Azon a húsvét reggelen, mint minden alkalommal, megérkezett nagybátyám a családjával Győrből. A látogatást mindig nálunk kezdték és utána mentek nagymamához, akik tőlünk alig öt percre laktak. Érkezésük után meglepetten látták, hogy bővült a család négy jövevénnyel. Karácsonykor nem jöttek hozzánk, így nem tudtak a befogadott négylábúakról. Mi, gyerekek azonnal eltűntünk a kertben játszani, míg a szüleink leültek beszélgetni. Pár óra múlva újra előtérbe került a cica téma, amikor Danika éhesen kisétált a konyhába egy kis elemózsiáért. A mi kis cicuskánk azonnal felkeltette a nagybátyám és a nagynéném figyelmét, ami egyáltalán nem meglepő. Danika örökölte édesanyja eleganciáját, és cirmos-fehér bundáját. Szeme mindig élénken csillogott főleg, ha étel került eléje és hihetetlen intelligenciáról tett tanúbizonyságot, a kályhás incidens kivételével, természetesen. A nagybátyám azonnal beleszeretett dundi cicuskánkba. Többet nem nyughatott, de a szüleim sem. Kérlelni kezdte őket, nagyon szeretné hazavinni, mindene lesz, ami csak kell, szeretni fogják és sok finomságot vesznek neki, a csillagokat is leígérte a cicáért. Szüleim tanácstalanul néztek rá, mit is mondhatnának erre. Természetesen előszőr ellenkeztek és nem örültek neki, hogy a kis csupasz talpú kiscicánkat el akarják vinni, de egy kis gondolkodás után édesanyám elbizonytalanodott. Hisz négy macska nagyon sok – bár tudta volna akkor, hogy lesz még húsz is egyszerre – és nem felejthette el, hogy Öreglány ismét vemhes, ami újabb kiscicákat jelentett. Akkoriban még nem igazán hallottunk a felelős állattartásról. Az emberek is másképpen gondolkoztak a háziállataikról, így eszünkbe sem jutott az ivartalanítás. Így utólag örülök, hogy nem gondoltunk rá, mert akkor nem vett volna körül annyi apróság az évek alatt és ezek a novellák sem születhetnének meg. Nagybátyám unszolására a szüleim végül belementek a dologba, hiszen jó helye lesz, nyugtatgatták magukat. Igaz, hogy nagybátyámék panellakásban laktak, de Danikát sosem vonzotta a kinti világ. Nem távolodott el messzebb a háztól, mint annak szükségét látta. Nem járt el portyázni, maximum a napon heverészett órákig a hasát süttetve. Étel meg lesz bőven előtte, hiszen a nagybátyám jó ember és sosem hagyna éhezni egy állatot, szóval nem aggódtak miatta. Mi, gyerekek legszívesebben elbőgtük volna magunkat, de édesanyám figyelmeztetett, hogy rossz ómen az állatra nézve, ha sírunk miatta, így nyeltük a könnyeinket. Édesapám előkeresett egy nagy dobozt és mikor végeztek a nagybátyámék a látogatással beletettük nekik Danikát. Persze ez a macskának nem tetszett, de a lezárt dobozzal nem tudott mit kezdeni. Betették a kocsiba, majd a fájdalmas búcsú után elindultak vele Győrbe. Innentől kezdve csak elbeszélésből tudom, mi zajlott le az autóban, de megpróbálom jól visszaadni a történteket.                    Danika utálta a doboz, ez már az induláskor kiderült, apám harci sebei is ezt bizonyították, de az autóban még inkább kiborult. Nem jutottak vele messzire, mert a macska elkezdte szétszedni a zárkáját. Jobbnak látták félreállni egy benzinkútnál és kivenni a macskát a dobozból. Danika természetesen meg volt szeppenve. Vadidegenek között találta magát, egy ismeretlen helyen, ismeretlen szagokkal körbevéve és nem volt mit ennie. Gondolhatjátok, mennyire felháborította a dolog, őrjöngeni kezdett. Szerencsére, édesapám pontosan elmondta a nagybátyámnak, hogy milyen macskát is visz el. A nagynéném azonnal berohant a benzinkútra és vett egy nagy adag macskaeledelt, hogy az ördögi állatot megfékezze. Mert Danika ördöggé változott. Csípett, rúgott, karmolt és harapott, csúnya sérüléseket okozva a család minden tagjának.  Egyszerűen nem lehetett hozzáérni. Aki csak a közelébe került, az haragja és mélységes felháborodása áldozatává vált. Előjött az anyja vére és forrongott benne. Végül a kalaptartón összekuporodva figyelte villogó szemekkel, idegesen csapkodva a farkát, morogva, hogy ki mer megmozdulni. Sosem gondoltam volna, hogy a mi nyugodt és szelíd csupasz talpacskánk ilyesmire is képes lehet!                                                                A nagynéném visszatérve azonnal kinyitotta a konzervet. A fémes pattanás varázsütésként hatott a macskára. A szőre lelapult, a fülei érdeklődve fordultak a hang irányába és csillogó szemekkel szagolt bele a levegőbe. Azonnal lenyugodott. Lemászott a kalaptartóról a rémült unokaöcsémen keresztül az autó ülésére és várta a jutalmát. Nem mintha járt volna neki, de a család megnyugodott, hogy a macskakonzerv felér egy ördögűzéssel. Legalább is Danikánál. Ezek után a macska felfalt két konzervet, körbejárta az autót és kényelmesen elfeküdt a hátsó ülésen. Fel sem ébredt, míg meg nem érkeztek Győrbe. A nagybátyám és családja fellélegezhetett, mert elmúlt a veszély. Ezekután kicsit féltek, mit fog szólni a macska, ha kiveszik az autóból, de nem volt probléma, mert a kezükben volt Danika irányító eleme: az étel. Szépen besétált a lakásba, nyugodtan körbenézett, elfogadta a helyet, felfalt még két konzervet és mint aki jól végezte dolgát, befeküdt az ágyba. Danika otthon érezte magát.                                                                                                 Ő ilyen cica volt. Sok macskát ismertem életemben és kijelenthetem, hogy többségük az emberhez kötődött, néhányuk a helyhez, de Danika a hasához volt hűséges. Nem érdekelte hol lakik, csak étel legyen ott bőségesen. Mi nagyon örültünk, hogy ilyen remek helyre talált a mi kis dundi kiscicánk. Sok gyönyörű és boldog évet élt meg és sokat evett. Finomabbnál finomabb falatokat kapott, de, mint minden történetnek, az övének is vége szakadt egyszer. A helyzet iróniája pedig, hogy a falánkság és az akkori macskaeledelek minősége tehetett arról, hogy csak hét gyönyörű, lustálkodó évet élt. Gyomorrákban pusztult el szegény. Sajnos az élet körforgása ilyen. Megszületünk és távozunk, de örökké nem lehetünk a földön, ahogy az állatok sem, csak az emlékük marad velünk. Én pedig életem végéig őrzőm a szívemben a szteppelő dundi kiscicámat, akit én neveztem el Danikának.

Lévay Szabina

Az utazó macska
Az utazó macska

 

Kép forrása: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: