Egy kutya játékai

Egy kutya játékai

Egy kutya játékai címmel Lévay Szabina novellája következik. Sokan nem hiszik el, hogy az állatok hasonlóak az emberekhez. Úgy gondolják, hogy nincsenek érzéseik, pedig ez nem igaz. Az állatok is viselkedhetnek gyarlón és a betegségek is ugyanúgy kísérik életüket, mint az emberekét. Éreznek féltékenységet, örömöt, haragot és van humorérzékük is, még ha mi emberek nem mindig értjük is az ő vicceiket.

Történt egyszer, hogy a mi kis németjuhász keverék kutyusunk, Lady felfedezte, hogy él velünk egy süket macska. Persze ezt nem úgy kell érteni, hogy sokáig nem tudta, egyszerűen csak később kezdte kihasználni az előnyeit. Foltos, a fekete-fehér házi cica véletlenül csapódott hozzánk, mikor még állt az öreg Kádár-kocka nyaralónk.

Egyik hétvégén kiérve a kis házhoz ott találtuk az ajtónkban, amint mélyen aludt. Nem zavartuk fel, csak tettünk-vettünk körülötte és nagyon csodálkoztunk, hogy milyen nyugodtan pihen. Biztosra vettük, hogy emberek között nevelkedett és megszokta a jelenlétüket. Ebben a hitben maradtunk egészen addig, amíg apám megpróbálta simogatni. Az érintésére a macska olyan rémülten felugrott és elmenekült, így nem volt kétségünk afelől, hogy valami nem stimmel. Ha nem szokott volna hozzá az emberi jelenléthez, korábban elmenekül. Furcsának találtuk a helyzetet, mintha nem vette volna észre, hogy ott vagyunk a közelében. Foltos természetesen nem ment messzire, mivel bélpoklos cica énjét nem tudta legyőzni. Hamar visszakeveredett hozzánk, éppen cica vacsoraidőben, mi pedig nem zavartuk el.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy rájöjjünk a cica hiányosságára. Amint megszokta új otthonát és családját, egyik reggel a fekete-fehér húsgolyó macskánk hangos nyávogással, vagy inkább nyivákolással próbált bejutni az épületbe. Ezzel még nem is lett volna probléma, de annyira artikulálatlanul, szinte fülsértően hamisan nyivákolt, hogy egy rossz ébresztőóra is megirigyelte volna a hangját. Azt hittük nyúzzák. Addig is gyanítottuk, hogy a macska nem hall jól, de onnantól kezdve már biztosak lehettünk, hogy egész életében nem hallott egy normális nyávogást sem. Egy gyermek is a szüleit utánozva tanul meg artikulálva beszélni, de ha nem hall semmit, nem tudja leutánozni.

Talán az örök csendnek köszönhetően, a cica maga a megtestesült Buddhaként viselkedett. Végtelen nyugalommal tűrt bármilyen helyzetet. Egyáltalán nem félt tőlünk hamar kialakult a bizalom vagy csak örült, hogy maradhatott, nem tudom biztosan. Könnyen beilleszkedett a családba és úgy tudott horkolni, hogy zengett a ház. A nyugalmánál csak az étvágya volt nagyobb, mert ahol a kaja ott a haza elvet követte. Csak a többi macska nézte ferde szemmel a jövevényt, de mit érdekelte őt, hisz úgy sem hallotta őket! Így tengette a napjait, alvással és evéssel, új otthonában, biztonságban.

Ebbe a kis világába robbant bele a mi kutyusunk, Aki igen hamar felismerte, hogy a fekete-fehér macska nem hallja őt. Imádta gyömöszölni és piszkálni, Foltos pedig mindig birkatürelemmel tűrte. Csak a morgós királynőnk, Öreglány tudta egyszer kihozni a sodrából. Egy életre megbánta! Foltosról kiderült, hogy nem gyenge kiscica, alaposan elverte Öreglányt aki vesztesen kullogott odébb, így a békés együttélést választották a viszály megoldásaként. Másnéven kerülték egymást. Lady sosem bántotta Foltost, de imádta lökdösni az orrával, kicsit megtaposni, vagy jól összenyálazni.

Egyik nyári napon a süket cicánk kifeküdt egy kerti székbe, befordult a háttámla felé, hogy a délutáni sziesztáját megejtse. Mivel nem hallott semmit, nem vette észre, hogy kutyusunk éberen figyeli, amint álomra hajtja a fejecskéjét. Én is a kertben ücsörögtem egy pokrócón és kíváncsian figyeltem, miben is mesterkedik az a rosszcsont kutyánk.

Lady megvárta, míg Foltos mélyen elalszik, majd lassan, nagyon óvatosan, mintha az a veszély fenyegetné, hogy a macska meghallja, a székhez lopakodott. Nagyon vigyázva, hogy meg ne sértse a macska bundáját, a foga hegye közé fogta Foltost és egy hirtelen mozdulattal lerántva a székről, szó szerint elhajította szerencsétlent. A rémült állat kétségbeesetten, nyivákolva szaltózott a levegőben, de ösztöneinek köszönhetően stabilan, bár elég esetlenül talpra esett. Addig a kutyánk gyorsan lefeküdt és alvást tetetett, mintha nem tett volna semmit. Foltos rémülten forgolódott, hogy megtalálja az okát szerencsétlen ébredésének, de a mélyen alvó kutyán kívül senkit sem látott. Csupán engem, aki teljesen megkövülten néztem végig a jelenetet. Eszembe sem jutott volna, hogy Lady ilyesmivel töltse az idejét.

Miután a macska megnyugodott, hogy nincs veszélyben, fogta magát és visszatelepedett a székre. Egy-két percig mosakodott, rendezte a bundája szőrszálait, kényelmes pozícióba helyezkedett, természetesen háttal a világnak, ne is lásson semmit belőle és már aludt is. Lady pedig erre várt. Komótosan felkelt, még nyújtózott is egyet és megismételte a szerinte igen vicces heccet. Akkor már én sem bírtam ki kuncogás nélkül, bár elég kegyetlen viccnek tartottam, de végülis a macskának nem esett baja. Igaz, a kutya néhányszor halálra rémíthette, amivel biztosan elvesztett a kilenc életéből párat, de ennek ellenére a macska mégsem távozott.

Újra és újra visszatelepedett a székre és egyszer sem fordult meg a fejében, hogy máshol kellene a sziesztáját eltöltenie, csak visszafeküdt a székre és aludt tovább. Be kell vallanom, nem sok logika és ész szorult belé, de attól még nagyon kedves cica volt. Körülbelül a negyedik repülés után szántam meg és elrontva a kutyánk szórakozását, bevittem a házba. Természetesen, ez sem zökkentette ki a lelki nyugalmából. Azonnal kényelmesen elhelyezkedett azon a párnán, amire ráültettem és már aludt is. Ő egyszerűen ilyen volt. Egy békeszerető, nyugodt cica, akit az sem érdekelt, ha felrobban a világ körülötte, amíg tele a pocakja és egy jót aludhat.

Gyakran eszembe jut Foltos. Úgy érzem nekem is kellene ilyesfajta türelem és nyugalom ebben a szétesett, rohanó, tökéletlen világban. Jó lenne néha csak befordulni a fal felé, elvonulni és tudomást sem venni a világ zajáról, problémáiról egy kis időre. Csak az a baj, hogy a világ túl hangos én meg nem vagyok süket.

Lévay Szabina

 

Kép forrása: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: