Életművésznők: Margaret Atwood és Ljudmila Ulickaja

Életművésznők

 A világ két eltérő sarkán élnek és alkotnak, teljesen eltérő irodalmi műfajban és stílusban. A közös pont az irodalmi munkásságukban, hogy mindketten női sorsokat helyeznek műveik fókuszpontjába és ők mindketten, mint gyűjtőlencse engedik át magukon a végtelenből érkező párhuzamos női életutak sorsfordító mondanivalóját. Nők, akik az életről írnak. Nők, akik nőkről írnak.  Igazi ,,Életművésznők”. Ezen a héten Írónők és író nők rovatunkban Ljudmila Ulickaja és Margaret Atwood kerül reflektorfénybe. 

Földrajzi koordináták

A kortárs világirodalom két nagy hatású írónője, két ,,Életművésznője” földrajzilag távoli koordinátákon alkot, ám ha megvizsgáljuk regényeiket, novelláikat, verseiket összegződik bennünk a női sorsok iránt érzett mély empátiájuk, éleslátásuk és vállalt írói hitvallásuk. 

A kezdetek

Ljudmila Ulickaja  1943-ban a baskíriai Davlekanovban született, ahova családját politikai okokból száműzték. Ljudmila alig egy éves volt, amikor visszaköltözhettek Moszkvába, így már ott nőtt fel, jelenleg is ott él. Bár a száműzetés korszakáról neki megmaradt emlékei nem maradhattak, mégis regényeiben visszaköszön, mintegy zsigerekben hagyott rozsdástőr, ami folyamatosan ébren tartja a fájdalmat és gyulladásos gócokat hagy maga után az alkotói szervezetben.

Gyermekkori benyomások

 Az emberi élet kezdetén születő benyomások Margaret Atwood írói pályáját legalább annyira meghatározzák, mint Ulickajaét. 1939-ben születik Ottawában. Mivel édesapja zoológus volt és erdei rovarokat tanulmányozott, Margaret gyermekkorának nagy részét az észak-quebec-i erdőkben töltötte. Az itt megélt élmények alapvetően határozzák meg a későbbi írónő alaptémáit, amelyek közé tartozik Kanada nemzeti identitása, Kanada az Amerikai Egyesült Államok és Európa kapcsolata; foglalkoztatják az emberi jogok, környezetvédelmi problémák kérdései, a nőiesség társadalmi felfogása. Gyermekkori énjéből fakadó műveit mítoszok és tündérmesék inspirálták. 

Példaképek

A gyermekkor benyomásain túl mindkét alkotót jelentősen befolyásolták olvasmányaik. Az orosz realista írók hatással voltak mindkettőjük fejlődésére, Dosztojevszkij, Tolsztoj művei origóként funkcionálnak számukra, ez közös pont náluk. Atwoodra ezen kívül hatással volt Shakespeare, Swift, Dickens, Wirginia Wolf, Huxley, Orwell, Jane Austen és Alicia Munroe. 

Ulickajaról tudjuk, hogy 1970-ben szamizdat irodalom terjesztéséért bocsátják el a Moszkvai Genetikai Intézetből, tehát egyértelmű, hogy az orosz klasszikusokon túl Paszternak, Szolzsenyicin, Cvetajeva  írásai legalább akkora értéket képviselnek a szemében, mint mondjuk Puskin művei. 

Női sorsok ábrázolása

Ha megfigyeljük korunk e két elismert írónőjének munkásságát, pontosan kirajzolódik a női sorsok ábrázolása iránti elköteleződésük. Margaret Atwoodot sokan feminista írónak tartják, mivel legtöbb műve felvillantja a nemek közti különbségek kérdését. A nőiesség társadalmi megítélése rendszeres alapfelvetése regényeinek. Ezen belül a női test művészeti megjelenítéséről, a nők társadalmi és gazdasági kihasználásáról és a nők és a férfiak közötti kapcsolatról ír. Ulickaja hősnői-csakúgy, mint Atwoodéi-hétköznapi emberek; nem alakítói, hanem inkább áldozatai a háttérben éppen csak felvillanó történelmi eseményeknek.

Nők, akik segítik egymást

Azonban az is kirajzolódik e művek olvasása közben, hogy ezek a nők igenis tesznek önmaguk és társaik boldogulása érdekében. Egy 2011-es interjúban Ulickaja így nyilatkozik erről: ,,A nők helyzete valóban nehéz, és Oroszország tényleg a boldogtalan nők országa, máig tartom ezt. Azzal együtt ez nem jelenti azt, nem zárja ki, hogy ezek a nők igenis erősek, harcosak legyenek. Ezek a nők tudják, hogyan kell segíteni a másikat, tesznek egymásért és a legnehezebb helyzetben is boldogulnak, még akkor is, ha közben nem boldogok.” 

Bonyolult útvesztők, életművésznők

Az egyes emberek mindennapi életének apró részletekig terjedő bemutatása , az emberi természet legapróbb rezdüléseinek ábrázolásával mindkettőjüknél lekövethető.  Számomra nagyon érdekes mozzanat a regényekben az egyes nők kollektivizálása, illetve az ebből történő kitörési mechanizmusok részletes bemutatása. Példának okáért, ha egymás mellé helyezzük A szolgálólány meséjét és a Médea és gyermekeit nyomon követhetjük és egymással szembe állíthatjuk a vérségi kötelék által összefonódó, másik esetben a közös társadalmi szerepbe kényszerített mesterségesen generált kötelékek által kreált ,,családi kapcsolatok” bonyolult útvesztőit. 

Egy dolog szavatolható bármelyik írónő munkásságát helyezzük is előtérbe a személyes  olvasmányok terén, mégpedig a legmagasabb irodalmi minőség, amelyet mindkettőjük esetében Man Booker díjjal ismertek el. 

Kép forrása: Pixabay

                                                                                  

 

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: