Furcsa hangok

Furcsa hangok

Furcsa hangok címmel Lévay Szabina novellája következik. A szellemek mindig is foglalkoztatták az emberek fantáziáját. Rengeteg történetet lehet hallani és olvasni, a kamerák is több megmagyarázhatatlan jelenséget rögzítettek, melyre nem találtak még magyarázatot. Mozgó tárgyak, furcsa alakok és hangok, mind a szellemek jelenlétére utal. Talán ebben az évszázadban nem fogunk választ kapni az összes paranormális jelenséggel kapcsolatos kérdésre, viszont szellemekkel találkozhatunk, ha akarunk, ha nem.

Édesapámnak és a családjának volt szerencséje találkozni egy igazi szellemmel. Természetesen nem arra kell gondolni, hogy teljes alakban megjelent nekik egy szellem. Az ilyen típusú találkozás inkább édesanyámra jellemző. Vele kétszer is megesett, hogy szembe találta magát egy egész alakos szellemmel, hiszen ő nagyon érzékeny rájuk és nagy a spirituális kisugárzása. Legalábbis a médiumok szerint. Édesapám és a családja egyszerűen csak egy kísértetjárta házba tévedt sok-sok évvel ezelőtt.

Édesapám gyerekként Budapesten élt, de egy rövid időt el kellett töltenie a családjával vidéken. Miért kellett kiköltözniük? Fogalmam sincs. Édesapám soha nem említette a költözés okát, csak azt mesélte, hogy nagyon kicsi gyerekként szálltak meg egy igen idős házban. Még azt sem tudta melyik faluban töltötték el ezt az időt. Amire emlékezett, hogy a ház nagyon kicsi méretekkel rendelkezett, így az öt testvérével egy szobában aludtak.

Tipikus vidéki házként az udvarban tyúkok és kakasok rohangáltak. A kertben veteményes és egy gyümölcsös kapott helyet. Természetesen gyermekként apám és a testvérei nagyon élvezték a kalandot, mindig találtak maguknak elfoglaltságot és igen kellemesen  töltötték az időt abban a kis falusi épületben.
De akármennyire is tetszett nekik a vidéki élet, abban a házban mégis volt valami furcsa. Mégpedig egy hang, amit nem tudott hova tenni a család. Ahogy leszállt az éj és mindenki nyugovóra tért, az egyik falnál mocorgást lehetett hallani. Minden éjjel valaki tevékenykedett annál a falnál. Valaki minden éjjel pakolt valamit. Úgy hallatszott, mintha valaki téglákat halmozna egymásra. Egész éjjel rakták a téglát, ütemes, szabályos, monoton kocogtatással. Apám szülei értetlenül álltak az eset előtt. A nagyapám többször is kiment körülnézni, hogy elkapja a falbontó gazfickót, de senkit nem talált ott. A nagyszüleim nem értették és attól féltek, hogy valaki, vagy valakik el kezdték bontani a házat, de másnap reggel nyoma sem volt annak, hogy bárki is hozzányúlt volna a falhoz, épen és sértetlenül állt, még egy karcolásnyom sem éktelenkedett a vakolaton. A téglát pedig a következő éjjeleken is csak pakolták és pakolták.

Több éjszaka telt el úgy, hogy hallgatták a téglák kocogó hangját. Egy idő után nagyapám megelégelte a dolgot és úgy döntött, hogy megkérdezi a szomszédságot, hátha látta valaki azokat a gazembereket, akik a ház falánál a furcsa hangokért felelősek. Jobb ötlete nem támadt. Csak azt nem tudta, mit kocogtathatnak össze és miért. Ez volt a másik rejtély, amit meg kellett fejtenie. Minek a hangját hallják minden éjjel? Mit rakodhatnak? Téglát biztosan nem, hiszen a fal épen állt és a közelben sem tároltak építőanyagot sehol.
A szomszédság nagyapám meglepetésére nem lepődött meg a kérdésen. Sőt! Nagyot legyintettek, hogy nem kell ezzel foglalkozni. Nagyapám kérésére elmesélték neki a ház történetét.

A házban régen egy öreg bácsi lakott, aki nagyon szerette a házát és sosem akart elköltözni, pedig sokan meg akarták tőle venni. Élete végéig ott élt a házban és ott is halt meg. A testét a régi ajtón vitték ki, ami, mint kiderült, azon a falon nyílt, ahonnan a furcsa hangok szűrődtek befelé. Miután az örökösöknek nem kellett az épület, a ház eladták és az akkori tulaj átépítette és lezárta a régi bejárati ajtót. A falusiak meg voltak győződve róla, hogy a bácsi annyira szerette régi otthonát, hogy nem távozott a túlvilágra, hanem a háznál kísért. A szelleme minden éjjel megpróbál visszamenni a házba, de mivel az ajtót befalazták, a fal útban van neki ezért egész éjjel megpróbálja lebontani az akadályt és a téglákat pakolja, hogy megnyissa az ajtónyílást. Még a fejüket is csóválták nagy sajnálkozással. „Szegény megboldogult lélek! Nem kell vele törődni!” Ez volt a falusiak véleménye az esetről.

Ennek az élménynek köszönhetően apám sosem félt a szellemektől. Hisz bennük a mai napig, de nem fél tőlük. Ezért eshetett meg, hogy miután megörökölte a szülei lakását, – ahol az anyukája örök nyugalomra hajtotta a fejét – a szeme sem rebbent, mikor egy-két ott töltött éjszaka után, minden reggel az összes szekrény ajtaját nyitva találta. Mielőtt azt hihetné az olvasó, hogy a szekrényeknek csak rossz volt a zárja, megjegyezném, hogy igen régi, elvetemedett ajtókkal rendelkező bútordarabokról beszélünk, nyikorgó zsanérokkal. Olyanokról, amiknek az ajtaját szinte ki kellett feszíteni ahhoz, hogy egyáltalán ki lehessen nyitni őket, mindezt fülsértő nyikorgással kísérve. Apám mindig gondosan becsukta ezeket a szekrényeket, de minden reggel nyitva találta őket és nem hallott semmit egyik éjjel sem. Még viccelődött is a helyzettel. „A Mama nem szereti, ha becsukva hagyom a szekrények ajtaját.” Így is fel lehet fogni a helyzetet…

 

Lévay Szabina

facebook 1635064627948 6857958109263660679

https://szabinalevay.hu

Lévay Szabina írói oldal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: