Interjú Szlavicsek Judittal

Interjú Szlavicsek Judittal

Azok a dolgok, melyek spontán történnek vagy legalábbis nem ragaszkodunk hozzájuk görcsösen, azok a dolgok sikerülnek általában a legjobban. Nincs ez másképp Szlavicsek Judit író karrierjével sem, hiszen sokáig nem hitt abban, hogy a bölcsész diploma után írói babérokra törhet. Mégis olyan krimiket ír, melyben a szereplőket óhatatlanul kedveli az olvasó. Thrillerbe hajló jelenetek, borzongató képek. Berill Shero beszélgetett Szlavicsek Judit íróval, akivel közösen választ találtak egy régóta nyitott kérdésre.

Mi, emberek szeretünk kukucskálni, kíváncsiak vagyunk, ha az utca végén történik valami. Lassítunk, ha egy baleset helyszínére tévedünk. A krimi ezt a kíváncsiságot elégíti ki valahol. Várjuk, hogy mi fog történni, ki a gyilkos, mi a következő esemény.

BS: – Van-e olyan kérdés, amit sosem tettek fel, de mindig szerettél volna beszélni róla?

SzJ: – Inkább olyan van, amit minden alkalommal megkérdeznek, de még mindig nem tudom rá a választ. Ez pedig az, hogy miért pont krimit írok. Minden újságírói kérdésre válaszolok, de erre még magamnak sem tudok egzakt választ adni. Szeretném hitelesen megválaszolni, ha egyszer sikerül, az nekem is segít megérteni, hogy miért írok és mi dolgom van nekem az írással 47 évesen.

BS: –Menjünk vissza időben, mikor kezdtél el írással foglalkozni?

SZJ: –Klasszikus bölcsész voltam, aki egész életében mást sem csinált, csak olvasott. Irodalomelmélet szakon végeztem a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészkarán, de nagyon hosszú ideig olvasóként vagy még akként sem funkcionáltam. Elvégeztem a jogi egyetemet, szültem három gyereket. Mindenhol volt a fókusz, csak nem az irodalmon, nagyon távol kerültem tőle. Hosszú ideig egyáltalán nem gondoltam arra, hogy valaha ismét közöm lesz az íráshoz. Örültem, hogy elvégeztem a bölcsészkart, de különösebben nem vettem hasznát, nem dolgoztam soha bölcsészként. Akkor kezdtem el foglalkozni az írással, amikor 5 évvel ezelőtt szülővárosomból, Hévízre költöztünk.

Sokáig nem találtam olyan minőségű jogi munkát, amit úgy gondoltam, hogy érdemes lenne csinálni. Ezért úgy döntöttem, hogy belevágok valami egészen másba. Elmentem az idegenforgalomba dolgozni, ahol nem kellett szellemi munkát végezni. Valószínűleg ez hatott rám olyan felszabadítóan, hogy ott mertem hagyni a jogi pályát. Megnyitott bennem mindenféle gátakat, emellett közrejátszott a klasszikus 40 pluszos életközepi válság is. Mindig volt affinitásom az íráshoz. Bármilyen szöveggel dolgoztam, akár jogászként, megállapították, hogy nagyon igényes, jó minőségű szövegeket adok ki a kezemből. Az általános iskolában is én voltam az, akinek felolvasták a fogalmazásait. A bölcsészkar alatt színházkritikákat írtam, amik az egyetemi újságban jelentek meg. Sokági nem hittem, hogy az írás bele fog férni az életembe. Ez ajándék számomra.

BS: – Ha jól tudom, múlt nyáron a Prae Kiadó KrimiMa elnevezésű novella-pályázatán első helyezést értél el. A megírt novelláddal a pályázati kihívás izgatott vagy a konkrét téma dolgozott benned, ami papírra kívánkozott.

SZJ: – A pályázati felhívás azért fogott meg, mert krimi novellákat vártak a szerzőktől. Nem szoktam, vagy nagyon ritkán írok személyes jellegű történet. Ha novellát írok és az nem krimi, akkor a saját nehézségeim, vagy problémáim köszönnek vissza bennük. A Prae Kiadó krimi novella pályázatába azért vágtam bele, mert nagyon sok novellapályázat van, de krimi nincsen. Azt gondolom, hogy nem vagyok klasszikus novellaíró, különösen nem szépíró. Mindig zsánerben gondolkodtam, a krimin kívül a thriller foglalkoztat. Nem érdekel, sem a sci-fi, sem a horror. Sok pályatársam dolgozik azon, hogy irodalmi folyóiratokban megjelenjen, ami jó bemutatkozási lehetőség, de nem nekem való.

BS: – Miért érzed így? A határidő vagy a kötött karakterszám zavar?

SZJ: – Abból fakad a távolságtartásom, hogy elég későn álltam neki az írásnak. Több útja van annak, hogy “befuthasson” ma Magyarországon egy író. A  pályakezdő írók arra törekednek, hogy minél több megjelenésük legyen különböző folyóiratokban vagy más felületeken, így jutnak el a gondolataik az emberekhez. Persze ez még nem a siker kulcsa, egy önálló kötetet kiadni hagyományos kiadásban nem egyszerű feladat. Kicsi a piac és hosszú évek alatt érik be a befektetett munka.

Úgy gondoltam, én már idős vagyok ahhoz, hogy megpróbáljak gyökeret verni ebben a nagyon szűk, magyar irodalmi közegben, ezért választottam a másik utat, az online térben való indulást. Nagy előnye a kortárs szerzőknek, hogy ezáltal sokkal könnyebben képesek olvasóra lelni. Az önmenedzselés nem egyszerű. A nehézsége az, hogy teljesen egyedül vagy és fel kell építeni magad, mint egy brandet. Az elejétől fogva azt gondoltam, hogy ez lesz az utam. Nem én döntök, mindig a szöveg dönt. Csinálhatom jól, vagy rosszul a Facebook-oldalamat, ha a szöveg bejön és az olvasót megfogja, csak az számít.

BS: – Sok krimiíró írói álnéven ír, nincs arcuk, nem jelennek meg nyilvánosan. Mit gondolsz előny számodra, hogy nem írói álnéven írsz?

SZJ: – Szerintem itt is két út van. Az egyik a misztikus Kondor Vilmos, Szerencsés Dániel féle út. Ez nem sok mindenkinek áll jól. Kondor Vilmos karakterét felépítették. A kiadónak ebben óriási marketing munkája volt. Azt a misztikumot, hogy nem tudod kicsoda, egyedül nem tudod megcsinálni. Kell, hogy mögötted álljon egy nagy kiadó, aki ezt a brandet felépíti. Egy ilyen outsiderként induló embernek, amilyen én vagyok, csak a másik út volt járható.

Amikor nekem dönteni kellett, számomra teljesen természetes döntés volt, hogy beleadom az arcomat, a saját nevemet. Azt tapasztaltam, hogy kell egy bizonyos fokú személyesség, amire rá tud kapcsolódni az olvasó. Nekem nincs olyan munkaköröm, amihez ez bezavarna. Vannak olyan szerzők, akik a civil foglalkozásuk miatt ezt nem tehetik meg. Az megint egy másik történet, ha a szerző nem tud beleállni a saját nevével és arcával. Nálam ilyen körülmény abszolút nem volt.

BS: – A történeteid között kevés a személyes. Azokban meg mered mutatni a saját érzéseidet?

SZJ: Talán most már meg tudom válaszolni, hogy miért krimit írok. Mert a krimi mögé jó elbújni. Sosem fogok nonfictiont írni, sosem fogok a saját életemről úgy írni, ahogy egyébként ennek most van egy nagyon divatos, vagy felfutó ága. A női bántalmazás, akár saját történetekből szépirodalmi igényességgel megírott könyveknek hatalmas piaca van. Én képtelen lennék így írni magamról.

Amikor önéletrajzi ihletésű az írásom, akkor is próbálok hátra lépni és stilizálni. Rengeteg indulatot, fájdalmat, érzelmet bele lehet úgy pakolni egy történetbe, hogy elbújtatod a saját érzéseidet, mégis megjelenik benne. Ebből a szempontból zsigeri indulatokkal és érzelmekkel dolgozik a krimi. Éppen ezért alkalmas arra, hogy kiírd magadból az érzéseidet, de ne egy az egyben. Úgyhogy igen itt a válasz, valószínűleg ezért választottam a krimit.

BS: – Kardos Júlia karakterében hány történet van?

SZJ: – Egy biztosan. Ha jól belegondolok Juli karakterében nagyon sok sok lehetőség van. Nincs gyereke, kora negyvenes, akár még beleférhet a család. Nincs barátja, de ez is változhat. Pont egy olyan karakter, amire fel lehet építeni egy hosszabb sorozatot. Az élet majd hozza, hogy szeretik-e, akarják-e. Én kedvelem őt, szívesen írnék még róla, mert egy csomó mindent én is akkor tudok csak meg róla, amikor írom a történetet, de majd az élet hozza, hogy erre lesz-e igény, kiadó.

BS: – Kardos Júlia kapcsán még az fogalmazódott meg bennem, hogy egy Magyarországon belül játszódó történet magyar szereplőkkel, valós helyszínekkel nem szűkíti le a lehetséges cselekményt?

SZJ: – Közelítsük meg máshonnan a kérdést. Van-e magyar krimi? Mi az a magyar krimi? Ha bevállaljuk azt, hogy magyar helyszín, magyar szerző, akkor magyar nevű szereplőkkel kell dolgozni. Nem véletlen, hogy sok magyar szerző angolszász környezetbe helyezi angolszász nevekkel a krimijét, mert a magyar krimiolvasó is azon szocializálódott, könnyen nyúl érte. Az, hogy Kardos Júlia százados, sutának hat. Ha messzebbre helyeződik, távolabb az olvasó életétől, könnyebb kiszakadni a valóságból és azonosulni vele. Az, hogy ugyanazon az utcán jár, mint én, abban a Balatonban fürdik, ahová én is nyaralni járok, nem könnyíti meg a befogadást.

Az biztos, hogy ez egy nehezített terep, mert szerintem nincsen felépített olvasóközönsége. A kortárs, magyar, valós helyszíneken, nagyon valóságos figurákkal, magyar nevű emberekkel, magyar problémákkal küzdő karakterek egy ideje nincsenek a piacon. Hatalmas lutri, egyáltalán nem biztos, hogy jól jövök ki belőle. De nem tudok mást írni. Alkatilag alkalmatlan vagyok arra, hogy máshová helyezzem a történeteimet. Lehet, hogy könnyebb és egyszerűbb út lenne, de nem megy. Ennél maradok, ez egy misszió is. Jó lenne felépíteni, sok-sok szerzőnek együtt. Az olvasók ismerjék meg, hogy ezt is lehet, miért ne lehetne itt is bűnügyi történet?

Ahogy a szocialista krimik idejében Matyasovszki, Mág Bertalan írásai, amit imádtak az emberek. Hagyománya volt ennek a műfajnak, de aztán kimaradt jó pár évtized, amikor nem születtek ilyen szövegek. Aztán jött Kondor Vilmos. Amikor történelmi korba helyezel valamit az eltávolít, sokkal könnyebbé teszi a befogadást. Azzal, hogy század eleji Budapesten játszódik, éjszakai bárok, mulatók szerepelnek a történetben, behoz olyan képeket, amiket nem ismersz. Izgat az érdekesség. Amit én csinálok az a legkevésbé megszokott út, nem is egyszerű.

BS: – Az olvasók egy része talán azért vesz könyvet a kezébe, hogy távolabb kerüljön a saját problémáitól. Erre jön Kardos Júlia, aki ugyanazzal küzd, amivel ő. Ez akár eltántoríthatja az olvasástól, vagy épp pont a könyvedben keres válaszokat a saját kérdéseire. Azt gondolom, izgalmas kihívás magunkra ismerni benne és a Légy/ott feszültségekkel teli olvasmány. Ezt támasztja alá, hogy felkapott a könyved. Hogy találtál kiadót?

SZJ: – Egyáltalán nem kerestem kiadót. A balatonikrimi.blog.hu oldalamról tettem ki péntek esténként folytatásokban, akkor még West Cost néven futott. Amikor befejeztem, elmentünk nyaralni. Utána hosszútávra azt terveztem, hogy majd összedobok belőle egy könyvet és elküldözgetem ide-oda. Ehhez képest, egyik nap felhívott Fejős Éva, hogy most olvasta egy ültő helyében az összes részt és szeretné kiadni. Meglepett a dolog, mert még nem néztem utána, hogy milyen lehetőségeim lennének, de a személyes találkozónkon nagyon szimpatikus volt, ami meggyőzött, így kerültem az Erawan Kiadóhoz.

BS: – Mikorra várhatjuk a következő történetet?

SZJ: – Augusztus végén befejeztem az Utolér úgyis című Kardos Júlia történetet.

Kép forrása : Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: