Kukorelly 70   

Kukorelly

Ülök a félig leeresztett redőny mögött és nézem a lassan szálló porszemeket a nyíláson átszűrődő fényben. Különleges ez a nap. Mondanám, hogy az a meghökkentő, rendkívüli, nem várt esemény történt napra pontosan ma, hogy Kukorelly Endre betöltötte a hetvenedik életévét. Szerencsés olvasók vagyunk, mert egyszerre élvezhetjük élőben az ünnepi szerzőt és új verseskötetét a Kalligramtól (Istenem, ne romolj), írja Onagy Zoltán, és milyen igaza van.

Nem tudom, hogy hol kezdjem. Mondjam azt, hogy szeretem a verseit, szeretem, ahogy az életről gondolkozik? Vagy csak azt, ahogy  ír? A napokban olvastam a Literán az egyik írását,  az Út. Mondom is neki, hogy az egyik legjobb, amit mostanában olvastam. Aztán eszembe jut, hogyan találkoztunk? Az Országházi divatok című könyve kapcsán, ha jól emlékszem.  Aztán következett az Összegyűjtött versek – Mind, átjavított, újabb, régiek, a Porcelánbolt, Pálya, Cé, Cé Cé Pé, és ugye ott van az

 Egy belga revolver.

2411314 3Délután van, ülök a félig leeresztett redőny mögött és nézem a lassan szálló porszemeket a nyíláson átszűrődő fényben. Előttem a politúros asztalon Bragelonne vicomt kalandjai, mióta nagyapa megengedte, hogy olvassam A Világirodalom Remekei sorozatát igazi nagylánynak érzem magam, megérteni a világot magam körül egy könyv által kivetítve a rengeteg alapvető erkölcsi érték, norma által…ez bizony nem megy halkan. Pedig nagyapának ez volt a terve, hogy majd csendben leszek, olvasok, beletemetkezem a történetbe, míg ő nyugodtan nézi az Országgyűlés éppen aktuális adását, amit a televízió közvetít.

 

 

-Nagyapa,

a lovagok mindig egy nemes ügyért harcolnak?

-Persze, a vikomt, akiről épp olvasol, Franciaországért.

-Látom, az Országgyűlésben is harcolnak. Ők is a hazáért? Elég hangosan csinálják…

Nagyapám szemében huncut szikrák lobbannak.

-Mondhatjuk így is

 

Most

amikor több évtized telt el a párbeszéd óta, nagyapám is már csak a képzeletemben beszélget velem, olvasom ezt a könyvet, Kukorelly Endre Egy belga revolver című kötetét és újra ott vagyok, abban a régi szobában, érzem, ahogy horgonyt vetnek bennem ezzel kapcsolatos gondolatok. Számot kell vetni néhanapján önmagunkkal, meg kell vizsgálni a világhoz való viszonyunkat, a velünk megtörtént események hordalékából elő kell halásszuk a számunkra értékes dolgokat.

Kukorelly Endre

kötete egy összegző mű a vele történt évtizednyi eseményekről, interjúk, esszék, naplórészletek arról, hogy mit tart fontosnak a vele történt dolgokból, mi a hozadéka, mit tanít, mi mire vezethető vissza, mert az, hogy hova jutunk, eredendően következik abból, hogy honnan indultunk, tudunk-e változni, ha szükséges és tudjuk-e őrizni, ami maradandó érték. Néha revideálni kell magunkat, olyan ez, mint a mindennapi tisztálkodás, szükséges és törvényszerű.

Aztán persze a versek, ez itt egy olyan, amit nem elég egyszer elolvasni,

Istenem, ne romolj

Kukorelly
Kukorelly

Szózatnál föláll a székről.

Könnyű esésű, virágmintás vászonruha,

kihozza a fenekét. Hátul

jó mélyen kivágva, látszik

a melltartó keresztpántja. Jó

lába van. Nem nagyon

jó. Eléggé. Kellőképp. Annyira,

hogy az jut eszembe,

ne romolj, Istenem! Himnusznál

is nyilván kiállt a

padból, de akkor másfelé

néztem. Farkas utcai templom.

Szép. Nézz másfelé. Minden

az, beleértve a romlást.

 

A végére nem is írok mást, csak egyet az ő mondatai közül.  „Mélyen hallgatni a szövegen keresztül magadra.

 

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: