Nemes Nagy Ágnes: A szomj

Nemes Nagy Ágnes: A szomj

Nemes Nagy Ágnes költészetét vizsgálva egy olyan életmű megértéstörténetéhez járulunk hozzá, amelynek befogadását vélekedésünk szerint a sokszor a legkülönbözőbb irányokból megfogalmazódó és legkülönbözőbb érdekeltségű kérdésfeltevések ellenére is egy jól körvonalazható problémacsomó határozza meg, amely e költészetet különböző olvasási, elméleti vagy ideológiai elvárások irányából hagyományosnak mondott „vallomásos lírával” szemben igyekszik definiálni.

Vajon mi vonzotta őt? Miben talált magára? Melyik volt az a vers, amelyik megrengette a lelkét, amelyik felemelte vagy letaszította őt a mélységbe művészként, nőként, emberként, költőkét?  Nemes Nagy Ágnesre emlékezünk.

Nemes Nagy Ágnes (1922-1991) a magyar költészet kiemelkedő jelentőségű alakja, aki szinte szenvedélyes tudatossággal formálta egységessé lírai életművét. Köteteinek anyagát folyamatosan újrarendezte, új verseit az így kialakított szerkezetbe illesztette. Az 1986-ban megjelent A Föld emlékei című gyűjteményes kiadás tekinthető költői végakaratának. Ez a kötet a személyes közlésektől, életrajziságtól radikálisan elzárkózó, de izzó fegyelemmel megformált tárgyias költészet nagyszabású műve.

Halála után azonban több kéziratos füzete is előkerült. Hátrahagyott versei azt mutatják, hogy szinte egész pályája során volt egy másik beszédmódja, belső használatra, amely nagy tárgyias lírájának ellenpontjaként lobogó indulattal beszélt legszemélyesebb tapasztalatairól, érzéseiről. Költői életműve így szó szerint megkettőződött. Az életmű két fele, noha ellentétes beszédmódot és versfelfogást követ, újabb ellentmondásként, ugyanazon az eltéveszthetetlen hangon szól.

Kiadásunk eredeti formában közli A Föld emlékei teljes anyagát, valamint a költő életében megjelent, de ebbe a kötetbe fel nem vett verseket. Közreadjuk továbbá a jelenleg ismert kéziratos vershagyaték teljes anyagát, köztük azokat a verseket is, amelyek a korábbi összegyűjtött kötetekben nem jelentek meg. Így a jelen kiadás közel kilencven korábban publikálatlan verssel bővült. Tartalmazza ezenkívül Nemes Nagy Ágnes életében megjelent és hagyatékából előkerült gyerekverseit. A versekhez készült jegyzetek az első megjelenés és a keltezés adatai mellett közlik a kéziratokban fennmaradt szövegváltozatokat is.

És mindentől függetlenül ma eszembe jutott ez a vers. Ezt választottam a nap versének.

 

Nemes Nagy Ágnes: A szomj

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:

kimondhatatlan szomj gyötör utánad.

– Ha húsevő növény lehetne testem,

belémszívódnál, illatomba esten.

Enyém lehetne langyos, barna bőröd,

kényes kezed, amivel magad őrzöd,

s mely minden omló végső pillanatban

elmondja: mégis, önmagam maradtam.

Enyém karod, karom fölé hajolva,

enyém hajad villó, fekete tolla,

mely mint a szárny suhan, suhan velem,

hintázó tájon, fénylőn, végtelen.

Magamba innám olvadó husod,

mely sűrű, s édes, mint a trópusok,

és illatod borzongató varázsát,

mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.

És mind magamba lenge lelkedet

(fejed fölött, mint lampion lebeg),

magamba mind, mohón, elégitetlen,

ha húsevő virág lehetne testem.

– De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.

Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: