Pilinszky János: Éjféli fürdés

Pilinszky János: Éjféli fürdés

Pilinszky János Éjféli fürdés című alkotása lett ma a Nap verse. Pilinszky költői életműve számomra teljesen egyedi módon, őszintén, teljes mélységében és összetettségében mutatja meg az élet törékenységét.  A pillanatnyi, látszólag stagnáló hangulatképekből fokozatosan kirajzolódik az ember szorongása, az egzisztenciális lét fenyegetettsége. 

 

A kozmikus világegyetem és a transzcendens csend kapcsolata az Éjféli fürdés című vers alapgondolata.

  A csend ,,a beszéd határait tágítja ki (…) a kimondhatatlan kimondása a köznapi nyelv elnémítása, meghaladása által. A költő munkájának legalább akkora része a csönd és a hallgatás, mint a megnyilatkozás. Csakhogy többféle csönd, többféle hallgatás létezik. Az egyik például tehetetlenségből és tanácstalanságból fakad. Ez bizony keserves, s még részletekben is nehéz önmagunkban bevallanunk. De van aktív csönd és aktív hallgatás is, ami leginkább az atléták felkészülésére hasonlít. Ez jófajta csönd.”

Így nyilatkozott Pilinszky János a csönd esztétikai szerepéről, amely egész költészetének meghatározó motívuma.

Merüljünk el most pár percre a Pilinszky költészetében rejlő mágikus világban.

 

Pilinszky János: Éjféli fürdés

A tó ma tiszta, éber és

oly éles fényü, mint a kés,

lobogva lélekző tükör,

mit lassu harcban összetör

karom csapása. Nyugtalan

heves fogakkal visszamar

a mélyen megzavart elem.

Legyőzve, lustán fekszem el

és hallgatózom. Csillagok

rebbennek csak, mint elelhagyott

egek vizébe zárt halak,

tünődve úszó madarak.

 

Elnézem őket, röptüket

az irgalmatlan és süket

egek között, én árva szörny,

kit páncél nyom, heges közöny,

ki mit sem kér, és mit sem vár,

csak bámul hosszan és puhán;

sikamló, sűrü pikkelyek

lepik be sűrün szívemet,

a mélyén édes-jó iszony,

kitéphetetlen orv szigony,

mit észrevétlen vert belém

a víz, a víz, s a lassu mély.

 

Mert lenn hináros rét lobog,

alant a kagylók boldogok,

szivük remegve tölti meg

a fénnyel érő sűrü csend.

És mintha hívást hallana,

zuhanni kezd az éjszaka,

moszat sodor vagy csillagok,

nem is tudom már, hol vagyok?

Talán, egy ősi ünnepen,

hol ég is, víz is egy velem,

s mindent elöntve valami

időtlen sírást hallani!

 

Kép forrása: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: