Romantika a tóparton, avagy a füredi lány története

Romantika a tóparton, avagy a füredi lány története

Vannak történetek, amelyek rögtön az első sorok után rabul ejtik a lelket. Vannak olyan könyvek, amelyekre a gyönyörű borítójuk miatt figyel fel az ember. Így vagy úgy, de hatást gyakorolnak ránk…Ez a titka, így működik. Ezért olvasok napról napra, hétről hétre: mert elvarázsol egy történet vagy éppen tanulok belőle. Ám néha csalódok, ez is vele jár. Lévay Szabina kritikája következik Karády Anna: A füredi lány című könyvéről.

 

Megláttam egy gyönyörű könyvborítót

Romantika a tóparton, avagy a füredi lány története
Romantika a tóparton, avagy a füredi lány története

Megláttam egy gyönyörű fekete lovat a borítón és mentem is be a könyvesboltba. Karády Anna A füredi lány című könyvére a megjelenése miatt figyeltem fel . Azt mondják a külcsín nem minden, de nekem nagyon tetszett. Imponált a gyönyörű, igényes kidolgozás és mivel imádom a kemény kötésű köteteket, azonnal a kezembe vettem. Roppant érdekesnek találtam az összefoglalót is, de mégis haboztam és visszatettem a polcra. Többszöri látogatás után vettem csak meg. Azóta sem vagyok biztos benne, hogy jól tettem.

Utazás az időben

A könyv egy Balatonfüreden élő jogászlányról szól, aki egy véletlen és megmagyarázhatatlan jelenség folytán visszarepül az időben 1763-ba. A talpraesett lány a helyzetének felismerése után hamar beilleszkedik és megtanul túlélni, míg egy nap fel nem figyel rá az ottani földbirtokos, Oroszy Mihály és szenvedélyes vonzalom alakul ki közöttük.

A család reakciója

Mikor hazaértem az új szerzeményemmel, megmutattam a családnak, anyósom meglepő kinyilatkoztatást tett a szerzőről, mikor megtudta, hogy jogász. „A jogászok nem tudnak semmit a romantikáról!” Bár meglepett a kijelentése, mert ez egy sztereotípiának hangzott, nem vitatkoztam vele, elvégre ő élt le majdnem egy életet egy ügyvéd mellett, nem én. Igyekeztem, hogy ez ne szegje kedvem.

Balatonfüred régen

Az elején lelkesen láttam neki az olvasásnak. Ahogy lassan kinyitottam a könyvet és megcsapott a friss nyomdafesték illata boldogság töltött el. Karády Anna Balatonfüred iránti rajongása megmutatkozik a lapokon, mivel a könyvben nagyon pontosan leírja a település akkori történetét, kinézetét és Füreden található természeti kincseket. Komoly kutatómunka kellett ahhoz, hogy pontos és korhű maradjon, viszont minél tovább jutottam a történetben fel kellett tennem magamnak a kérdést, hogy a szerző milyen hatást  szeretett volna elérni a könyv megírásával?

Romantika vagy néprajz

A könyv besorolása történelmi, romantikus, tehát odafigyel a kor jellegzetességeire, viszont olyan szintre emelte ezt az író, hogy már azt hittem néprajzi könyvet tartok a kezemben. Majdnem száz oldal kellett ahhoz, hogy a fő férfi karakter megjelenjen egyáltalán a könyvben. Persze Karády Anna már előtte is tett említést a férfi családjára, de maga Oroszy Mihály későn jelent meg a könyvben, annyira, hogy már untam a sorokat olvasni, ezért nem mondanám, hogy cselekménydús könyv lenne.

Természetesen továbbra is tisztelettel adózok a könyv szerzőjének, hogy ilyen alaposan érzékeltet minden részletet az akkori korról, mert példaértékű. A könyvet teljesen átjárja a szerző precizitása, de sajnos úgy érzem, ez a történet rovására ment. A néprajzi leírások az egész könyvben jelen vannak, ami nem is lenne gond, de úgy éreztem, hogy ezek a kitérők megtörik az események ritmusát, rossz helyre kerültek. Számomra ez illúzióromboló hatással bírt.

Szeretem, ha egy könyv ritmusa magával ragad, szinte repít végig az eseményeken, majd lelassít a leírásoknál és ismét tovább repít. A füredi lányban viszont ez a ritmus mindig megtört és olyan hirtelen, hogy megzavart. A vége felé, már nem bírtam és tényleg átlapoztam pár oldalt, csak hogy tovább olvashassam a lényeget.

Almássy Anna alakja

Almássy Anna alakjára nem tudok mit mondani. Nem kedveltem meg a hölgyet, de nem is utáltam. Bár ő a főszereplő, nem igazán izgultam a sorsáért. Tetszett a karakterében, hogy talpraesett és a legjobbat próbálja kihozni a helyzetéből, okos lánynak tartottam. A szerelméhez való hűsége is szimpatikus vonása és már azt hittem sikerül megkedvelnem, de a könyv vége felé mélyen csalódtam benne.

Mivel Anna jogászlány, úgy gondoltam, hogy logikusan gondolkozó, realista ember, kemény jellemű, ami megmutatkozik viselkedésében és hozzáállásában is. Nem egy álmodozó és megfontolatlan típus. Mégis a könyv vége felé úgy dönt, hogy megpróbál visszajutni a saját idejébe, hogy hírt adjon magáról a családjának, majd ismét visszatérjen a szeretett férfihoz. Ez nem egy realista ember gondolkodása.

Egy ismeretlen és megmagyarázhatatlan jelenségnek köszönhetően került a múltba, amiről nem tudott túl sokat és amit tudott, az is csak találgatás. Semmi nem garantálta a sikerét, és még az is előfordulhatott volna, hogy örökre elveszik az időben. Mégis megpróbálta volna, amivel elvesztette Mihály bizalmát. Tudom, hogy a könyv hősei sem tökéletesek, csinálnak ostobaságokat, meggondolatlanságokat, de ez a döntés, még akkor is, ha végül nem tette meg, nem illik Anna addigi karakteréhez. Végtelenül felelőtlen tettnek tartottam és csalódtam a főhősben.

Oroszy Mihály alakja

Oroszy Mihály alakját nagyon megszerettem. Ha elolvasom a következő részt, csakis miatta tenném. Bár jobban örültem volna, ha egy kicsit dölyfösebb és arrogánsabb lett volna a könyvben, de ez lehet csak az én elképzelésem a földesurakról. Mégis jó lett volna olvasni, ahogy a szeretett hölgy kedvéért megváltozik, de a Karády Anna által megálmodott férfit is nagyon megszerettem. Szimpatikus alakja jót tett a könyvnek. Jóképű, intelligens, haladó szellemű és tekintélyt parancsoló, ugyanakkor jószívű, igazságos és becsületes embert ismerhettünk meg a személyében. Bevallom sajnáltam szegény Mihályt, annyiszor utasította vissza a hősnő szerelmesünket, ám ő mindig próbálkozott. Karády Anna remekül leírta, mennyire rajong a férfi Annáért. A lány pedig úgy éreztem, meg sem érdemli ezt a férfit.

Összegzés, vélemény

Bár romantikus regény, nem éreztem úgy, hogy magával ragadott a romantika meleg és lágy érzése. A történéseket inkább az aranyos kategóriába sorolnám, kivéve egy részletet, ami egy pillanatra megdobogtatta a szívem. Úgy érzem a néprajzi leírások helyett a szerelmi szál és az erotikus jelenetek megírásába kellett volna több energiát fektetni, és ezeknél a részeknél anyósom ómenje visszhangzott a fejemben.

Szeretem a boldog befejezéseket. Ez a könyv viszont nem adott nekem konkrétan Happy End véget. Célozgat benne a szerző, jönnek közben a népi szokások és hagyományok leírásai és a boldog vég érzete nem jön el. Egy romantikus regényt, mindig úgy fejez be az ember, hogy a lelkét megmelengeti a vége és a bizsergő érzés közben boldog sóhaj hagyja el az ajkát.

Utána ránéz a mellette fekvő, kicsit már pocakos férjére – akit megjegyzem azért nagyon szeret – és magában korholja, hogy ő miért nem tud mostanában olyan lenni, mint a könyvben lévő férfi főhős. A füredi lány ennek az érzésnek a hiányában hagyott. Inkább frusztrált a vége és ideges lettem tőle. Haragudtam Annára Mihály miatt.

Nem tudom, ezt a hatást tervezte e az író, de belőlem ezt váltotta ki. A folytatásra pedig semmiféle utalást nem találtam, ami csak egy kicsit is enyhítette volna a frusztrációmat, hogy majd a folytatásban bármi is megváltozik.
A sok negatív érzésem mellett sokszor sikerült magával ragadnia néhány oldalra a történetnek. Az író alapossága és kutatómunkája dicséretre méltó, viszont továbbra is úgy gondolom, hogy a néprajzi leírások a történet rovására mentek. Az ötlet és a megközelítés viszont tetszik.

A füredi lány végeredményben nem rossz könyv. Vannak részei, amiket élvezettel olvastam és a néprajzi leírások is érdekesek, de számomra továbbra is csak egy egyszer olvasható történet maradt; a könyv, ami feldühített. Nem tudom elolvasom e a folytatását… Ha el is olvasom, azt csakis Oroszy Mihály alakja miatt tenném, de ezt még megfontolom. Minden esetre A füredi lány egy érdekes tapasztalat volt a számomra.

 

Lévay Szabina

 

Kép forrása: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: