Szabó Magda: Sohasem

Szabó Magda: Sohasem
A nap verse rovatunk mai darabja Szabó Magda Sohasem című költeménye. Az írónőre érezhetően hatott az impresszionizmus színgazdagsága és az árnyalatok iránt való fogékonysága. Gyönyörű példa erre ez a költemény. 
Szabó Magda költőként indul az Újhold körében. Líráját elsősorban a második világháború borzalmai itatták át félelmetes látomásokkal. 
Első köteteinek alaphangját az egzisztencializmus határozta meg, újra és újra harcba száll az ember elmagányosodásának rémképeivel és rendszerint csatát veszt. Kitaszítottnak hiszi magát és nagy monológokat görgető verseiben visszatér az emberi lét alapkérdéseire. 

Szabó Magda: Sohasem

Én nem akartam sohasem.
Nekem nem olvadt ereszem,
ha március jött, s szerteszét
tördelte a szomszéd jegét.
Én nem akartam emberi
sorssal, mint hinta, lengeni
mélyből magasba s újra le;
tengerbe vágytam szüntelen:
fövénybe fúrni hátamat,
hallgatni, mint a nagy halak,
és nem bukni a fénybe fel,
és nem követni éneket,
ha lengenek a fátyolok,
ha zengenek a távolok.
Én nem akartam sohasem,
s most olvadt testtel, részegen
sodorsz sodroddal, szerelem.
Látsz ismeretlen szívemig,
forgatod fénylő csontjaim,
pörgeted súlyos súlyomat,
mosdatsz magadban, áradat,
szemem kútjába fényeket
dobsz, nyelvemre beszédeket.
Én nem akartam, szerelem,
szájadból inni sohasem,
s most tikkadt szájjal keresem
hűvös szád ízét, szerelem.
Sósszagú, zúgó felszínen
lebegve – néha – a vízen
lefele fordul a szemem,
s a némaságom keresem,
mely lenn maradt a víz alatt,
őrzik szigorú kardhalak,
s körötte hunyt szemű csigák
s fehér korallok alszanak.
Kép forrása: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: