Szécsi Margit: Zúg a rozs

Szécsi Margit: Zúg a rozs

Szécsi Margit neve általában Nagy László mellett szerepel, mint hű társ, feleség. Pedig költészete önálló egységként is említésre érdemes. Egyéniségére jellemző, hogy a gyengédség és a vadság egymást kísérő érzéseit szinte egyszerre szólaltatja meg, megértő szeretettel hajol az elesettek gondjai fölé.

“Pünkösd vasárnapján születtem, s az igaz beszéd tüzes ünnepéhez méltóan akarok a magyar szóval élni. Sokadmagammal a várakozásban megvirradva: mint hajdan, vagyok ma is elemi része a népnek.” 

Budapesten tisztviselő (1945–1948), az épülő Dunapentelén fizikai munkás (1951–1952), Pécsett egy kultúrotthon vezetője (1952), szabadfoglalkozású író (1953-tól). Első versei az Új Időkben és a Csillagban jelentek meg. Hatott rá az „új népiek” (pl. Juhász Ferenc, Nagy László), ill. József Attila, Kassák Lajos költészete. Március (1955) c. első verseskötetében már jelentkezett jellegzetes műformája a „hosszú vers”, de megtalálhatók munkásságában további műfajok, stílusok, hangnemek is. Férjéhez írt szerelmi költészete írásművészetében különleges jelentőségű.

 

 

Szécsi Margit: Zúg a rozs

Zúg a rozs kék tajtékkal,
fogolynaszádok eveznek.
Érett gyémánt-vonóval
szigorú tücskök neszeznek.
Zúg az emlék untalan,
irigy halotthad benne kél,
minden halott: ellenség,
ezért kiáltok életért.
Kikötő: halál előtt
fényes kitérő ez a nyár.
Boldog, mert tudatlanul
érik a kék gabonaszál.
Margit, füstölsz, mormolod:
nem nyugtat el az értelem.
Rozs ring: holnapi dalod,
s messziről int a szerelem.
Kép forrása: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: