Tedd le a kiscicát!

Tedd le a kiscicát!

Tedd le a kiscicát! címmel következik Lévay Szabina legújabb alkotása a Cicák sorozatból. Az idő gyorsan eltelik az emberek és a tárgyaik felett. A mi kis Kádár-kocka nyaralónk már a kilencvenes években sem számított fiatal épületnek, és ahogy cseperedtünk egyre inkább éreztük, hogy szükség lenne egy felújításra. Egyik reggel, amikor egy repedést vizsgálgattunk a plafonon, anyám megjegyezte apámnak, hogy szeretné, ha kimeszelné a házat. Természetesen apám mindig is próbált a kedvére tenni asszonyának, néha túlzottan is, így nem meglepő, hogy a meszelés megemlítésével megpecsételődött a kis ház sorsa. Hamarosan csak romok álltak a helyén.

Mi gyerekek élvezettel figyeltük az eseményeket, és akármennyire sajnáltuk a kis házunkat, a bontás látványa minket is lázba hozott. Persze anyám gyanakodva figyelte a történéseket és valahányszor felmerült valami tervezési probléma, nem hagyta ki a lehetőséget, hogy megjegyezze, ő csak egy meszelést kért.  Az a nyár viszont nemcsak az építkezés miatt vált emlékezetessé. Akkor csatlakozott a családunkhoz egy aranyos németjuhász keverék kutyus, akit az utcán találtunk. Már régen szerettünk volna egy kutyát, de Öreglánynak, a morgós, magának való cica királynőnknek egyedi véleménye volt az általunk választott ebekről. Mindegyik kutyát kikergette a telekről, nem tűrte meg őket, ezért nem tudom, hogy a mi kis Lady kutyánk mivel nyerhette meg magának, de őt nem üldözte el. Talán úgy ítélte meg, hogy mivel nagyon fiatal ezért nevelhető és majd ő fogja irányítani. Az biztos, hogy terelgette is az életét rendesen. Így esett, hogy a romokon már egy kutyussal szaladgáltunk.
Az események gyorsan zajlottak. Mire észbe kaptunk kiásták az alapot, meghozták a téglákat és az építkezéshez szükséges alapanyagokat. A vállalkozó, aki az egészet felügyelte, becsületesen irányította és szervezte a munkát, aminek köszönhetően lassan nőni kezdtek a falak. Emlékszem, akkoriban kezdett nálunk egy fiatal román fiú, a vállalkozó hozta és nagyon szorgalmasan dolgozott. Imádta az állatokat, a kutyusunk fejét gyakran megsimogatta munka közben, ha arra tévedt. A cicákat is mosolyogva figyelte. Akkoriban Öreglánynak ismét kiscicái születtek és már javában hancúroztak a kertben. Persze nagyon figyelnünk kellett, hogy az építkezést elkerüljék, ezért én és a bátyám állandóan készültségben álltunk, hogy a rossz irányba siető csöppségeket visszatereljük a kert biztonságos részébe.
Sajnos nem sikerült minden csemetét szemmel tartani, ezért az egyiküknek sikerült átjutni a védelmi vonalunkon. A román fiú időben észrevette a csöppséget, mielőtt még bajba került volna és mivel nagyon cukinak találta, ölbe kapta, hogy megszeretgesse. Ismétlem, imádta az állatokat, eszébe nem jutott volna bántani szegény cicust, de a kis mini cirmos nem érezte a fiú kedves kisugárzását. Annyira megijedt, hogy azonnal keserves, rémült nyivákolásba tört ki, az anyját szólongatta, hogy mentse meg az idegen szagú ismeretlentől, aki fogva tartja.
Ha valaki látta valaha a Bolondos dallamok Kengyelfutó Gyalogkakukkját száguldani, akkor el tudja képzelni mi történt. Öreglány a telek másik végében a tűző napon süttette éppen a pocakját és nagyon elégedettnek tűnő pofival szemlélte maga körül a világot. A fülei a román fiú felé fordultak, amint meghallotta a gyermeke rémült sírását és azonnal mozdult. Mint a Kengyelfutó Gyalogkakukk száguldott keresztül a kerten, felborzolt bundával, hátravetett fülekkel, csak porfelhőt hagyva maga után. Öreglány nekifutásból a fiú csupasz hátára vetette magát és belemélyesztette mind a tizennyolc körmét és fogait a meztelen bőrébe, miközben éktelen nyivákolással és morgással adta tudtára felháborodását. Szerencsétlen segédmunkás üvöltött a fájdalomtól és a rémülettől.
Mindenki odasereglett, hogy segítsen szegénynek, de amint megláttuk a szituációt, nem tudtunk sírjunk vagy nevessünk tehetetlenségünkben. A román fiú kezében sírt a kiscica, az Öreglány markában sírt a munkás a fájdalomtól és reszketett a rémülettől, míg a megvadult, ördögként vicsorgó macska a hátát tépte. Előszőr megpróbálta magáról lerázni, de mivel a kiscicát még mindig a kezében tartotta ez nem sikerült neki. Szerencsére, annyi lélekjelenléte maradt, hogy ne bántsa szerencsétlen macskakölyköt. Mi tudtuk, hogy hiába próbálnánk lefejteni róla az őrülettől fújtató anyatigrisünket, csak azt érnék el, hogy mi is a dühe áldozataivá válunk, így csak álltunk és néztük szerencsétlen fiút és mint a rendőrök a filmekben megpróbáltuk megnyugtatni.
– Tedd le a kiscicát! – utasította apám a fiút, mint egy rendőrtiszt a fegyveres elkövetőt, csak abban a helyzetben a kiscica felelt meg a veszély forrásának.                                                                                          – Nyugodj meg és finoman tedd le!
Mindenki feszült figyelemmel figyelte a szipogó, rémült fiút, aki lassú mozdulattal ledobta a kiscicát. Természetesen a csöppség sértetlenül ért földet. Öreglány ezt látva azonnal átmászott a már így is halálra rémült segédmunkás hátáról a vállára és lehuppant a csemetéjéhez, aztán még egyszer figyelmeztető fújást küldött az állítólagos támadó felé. Utána felkapta a gyermekét és büszkén elsietett vele. A veszély elmúlt. A román fiú reszketve hagyta, hogy a többiek ellássák a sérüléseit és biztos vagyok benne, hogy egy életre megtanulta, hogy engedély nélkül kölyök macskát nem fogunk meg.
Azon a napon tapasztaltam meg előszőr, hogy egy egyszerű macska is lehet veszélyes vadállat, ha olyan helyzetbe kerül, ami erre kényszeríti. Az anyai ösztönök hihetetlen dolgokra képesek. A román fiút nem láttuk többet, amin nem lepődtünk meg, biztosra vettük, hogy nem mert jönni. A történtek után komolyan elgondolkoztunk, hogy Öreglányt kiképezzük házőrzőnek, de nem tudtuk mivel motiválni, így feladtuk. Maradt a mi lustálkodó, morgós nem éppen kezelhető macskánk.

 

Lévay Szabina

Kép forrása: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: