Tökéletes nyár enyhe záporral, avagy Katie Fforde könyvét olvastuk

Tökéletes nyár enyhe záporral, avagy Katie Fforde könyvét olvastuk

Jártatok már úgy, hogy nagy izgalommal megvettetek egy könyvet, amivel már hetek óta szemeztetek és mikor elolvastátok csak ültetek és azon tanakodtatok, jó, elolvastam, de minek? Én pontosan így jártam nemrég Katie Fforde,  Tökéletes nyár című könyvével. Régóta szerettem volna elolvasni Katie Fforde egy művét, aki egy nemzetközi bestseller író.  Egy remek könyvre számítottam, meg is lepett, hogy nem nyerte el a tetszésemet maradéktalanul a történet. Lévay Szabina kritikája következik.

Tökéletes nyár

Tökéletes nyár enyhe záporral, avagy Katie Fforde könyvét olvastuk
Tökéletes nyár enyhe záporral, avagy Katie Fforde könyvét olvastuk

Igen! Kritika! Sajnos ez történik, ha egy könyv nem nyeri el a tetszésemet. Negatív kritikát írok róla. Pedig nem akartam. Szerettem volna találni benne csak egy valamit, ami tetszett, de annyira nem fogott meg, hogy még magam is meglepődtem.
Kezdjük az elején. A Tökéletes nyár egy Emily nevű bábáról szól, aki kicsit belefárad a munkájába és a folyamatos küzdelembe a kórházi szülész orvosok és a háziorvosok ellen, akik ellenzik az otthonszülést. Amikor az egyik legjobb barátnője felajánl neki egy szezonális állást Skóciában egy kis tematikus élmény gőzősön, örömmel kap a lehetőségen, hogy kipróbálja magát más területen  és kiszakadjon az ismert közegből.

Új ismeretségek

Az utazás során megismerkedik barátnője sógorával Alasdairral, akivel egymásba szeretnek és annak kislányával, így Emilynek döntenie kell, hogy a régi életét folytatja vagy belekezd egy új kalandba.
Miután elkezdtem olvasni a könyvet, azon kaptam magam, hogy nem találtam szimpatikusnak a főhőst. Be kell valljam, hogy így még nem jártam. Előfordult, hogy számomra semlegesnek, olyan semmilyennek éreztem egy-egy könyv főszereplőjét, de itt szó szerint nem tetszett a főhőst alakító hölgy. Annyira ellenszenvessé tették a megnyilvánulásai, hogy aggódni kezdtem végig fogom-e olvasni a könyvet.  Szó szerint untam és egyáltalán nem kötött le, de azért nem adtam fel.

Egy visszafogott férfi

Végül sikerült megbékélnem a főszereplővel valamennyire és a történet is kezdett beindulni, de aztán jött a következő probléma. Célozgatni kezdtek a férfi főszereplő megjelenésére. Rendben, ezzel nincsen semmi gond, nem mindenkinek kell látványos belépő a történetben. Sőt! A csendesebb, visszafogottabb férfiak tetszenek inkább. Így várni kezdtem a „férfit”, hogy végre megismerhessem, de, hogy ennyire visszafogott legyen valaki? Semmi célozgatás, semmi bók, ami azt jelezné, hogy tetszik neki a hölgy. Még egy ártatlan megjegyzés sem! A férfi főszereplő jellemét sem sikerült teljesen megismernem. Csak egy visszafogott úriembert és egy jó apát láttam. Kezdtem úgy érezni, őt sem fogom megkedvelni.

Elvárások és vívódás

A könyv egyik fő eleme, hogy Alasdairnak van egy kislánya, ami okot ad a férfi visszafogottságra. Ha valaki szülő lesz, onnantól kezdve felelősséggel tartozik a gyermekéért és a boldogságáért. Ha pedig egy egyedülálló szülőről beszélünk, figyelembe kell vennie a gyermek igényeit, mikor párt választ, hiszen a gyermek az első. Nekem ez a véleményem és végre találtam valamit, ami tetszik a könyvben, hogy az író is fontosnak tartja ezt a gondolatot. Ez a központi dramaturgiája a könyvnek és a két főszereplő vívódásának egyik oka, de mivel a kislány kedvelte Emilyt, nem igazán értettem, miért megy ennyire hosszan a dráma. Felnőtt emberekről beszélünk, akik meg tudják beszélni, mit is várnak egymástól, vagy mit terveznek a jövőben. Vagy mégsem?

Katie Fforde és az érzelmi hőfok

Emily és Alasdair kapcsolata eléggé lassan indult be. Én nem éreztem, hogy udvariaskodáson kívül történik köztük valami. A történet zajlik, de azon kívül, hogy a férfi és a kislánya elhívták magukkal piknikre és vendégségbe a nőt, még mindig semmi különös nem történik. A férfi nyugodtan könyvet olvas, a nő meg alszik is egyet. Mint az öreg házasok. Sehol egy-egy lopott pillantás, egy kedves mosoly. Utána, mintha már több éve járnának a férfi átkarolja, ölelgeti és megy a csók, még le is írja az író, mennyire természetesnek érzik ezt a főszereplők. Én meg csak ülök és úgy érzem valamiről lemaradtam. Körülbelül pár évről.

De lehet, hogy csak bennem van a hiba. Gondoltam, mivel egy angol származású író írta a könyvet, nem lenne szabad túl nagy szenvedélyt és mélyebb érzelmeket várnom, mert  ilyenek a britek. Hallottam már róla, milyen hűvösek. Nem akartam sztereotípiákat ismételni, így megkérdeztem egy barátnőmet, aki három évig élt kinn, hogy valójában milyenek is az angolok. Kiderült azonban, hogy igen szenvedélyesek. Gondoltam, ez remek, de még Jane Austin is több érzelmet vitt bele, mint Kate Fforde.

Mindenesetre egy jó veszekedést azért sikerült generálni , de még azt is laposnak éreztem. A cselekmény újra visszasüllyedt a visszafogottságba, sehol egy kis izgalom vagy meglepetés. Végül Emily  bevallja Aladairnak, hogy elég furcsán fejezi ki az érzelmeit. Szerintem inkább sehogy, de ez csak az én véleményem.
A sok töprengésben ráébredtem, hogy találtam még egy apróságot, ami tetszik a történetben.

Sokan most azt fogják mondani, hogy ostobaság, de ebben a könyvben találkoztam előszőr a védekezés tényével. De most tényleg! Úgy vettem észre, hogy a romantikus könyvekre ez nem jellemző, – természetesen nem a tizenhetedik században játszódókra gondolok – mindig csak egymásnak esnek a szereplők és érdekes módon nem lesz semmi következménye. Igen, szeretem a részleteket és futólag azért lehetne néha utalást tenni ilyesmire, és Katie Fforde meg is tette ezt.

Összességében, nem egy rossz könyvről beszélünk, csak engem nem fogott meg. Nem találtam benne kiemelkedő részeket. Talán nem az én stílusom és nem az én íróm Van ilyen! Ti azért nyugodtan olvassátok el, hisz tudjátok, kinek a pap és kinek a papné!

 

Lévay Szabina

 

Kép forrása: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: