Valami megmagyarázhatatlan érzés

Valami megmagyarázhatatlan érzés

Valami megmagyarázhatatlan érzés címmel Lévay Szabina novellája következik. Sokan vitatják, hogy léteznek szellemek vagy sem. Természetesen erről mindenkinek van saját véleménye, sok a szkeptikus és sokan kutatják a paranormális jelenségek hátterét. Az én családom hisz a szellemekben és találkoztunk is velük több ízben. Édesanyámat fiatalasszonyként még egy médium is a tanítványává akarta fogadni, úgy mondta, hogy édesanyámnak nagyon erős a spirituális energiája. Természetesen ő is kétkedve fogadta a hírt, nem foglalkozott vele, mégis neki volt a legtöbb tapasztalata a földöntúli lényekkel. Megérzéseivel mindig ámulatba ejtette a család tagjait és nem hiába mondjuk neki gyakran, hogy ő egy boszorkány.

Az ő egyik tapasztalása engem is megérintett. Bár nekem csak elmesélte az eseményeket, mégis azóta is borzongok a gondolatra, hogy ilyen közel kerültem valamihez, amit ép ésszel talán meg sem tudnék érteni. Mindez nyolcéves koromban történt, egy különös éjszakán. Akkoriban Pesten laktunk a Nyugati pályaudvar mellett, egy öreg lakásban. A több lakásos ház még az első világháború előtt épülhetett, de pontosan nem tudom mikor. Abban biztos vagyok, hogy a második világháború alatt már állt az épület, mert a lakás konyháját és fürdőjét felrobbantotta egy oda ledobott bomba. Szóval nem éppen egy fiatal épületről beszélünk. Szerettem ott lakni, de mindig éreztem valami furcsát, valami megmagyarázhatatlant a lakásban.

Ezek a körfolyosós házak úgy épültek, hogy a legtöbb lakáshoz volt egy külön cselédbejáró és a szobák belmagassága meghaladta a négy métert is. A szobák egymásba nyíltak, így a kisszobából csak a nagyszobán keresztül lehetett kijutni az előszobába és a többi helyiségbe. Mi gyerekek a kisszobát kaptuk meg, ahol édesapám épített nekünk egy galériát, miután anyám megelégelte a földön heverő játékok sokaságát. Onnantól kezdve az összes gyerekholmi száműzve lett a galériára, az ágyunk pedig az építmény alatt kapott helyet. Az én ágyam pont szemben volt a kétszárnyú ajtóval és a szüleim ágyával.

Nappal soha semmi furcsát nem éreztem, mindig este kezdődtek a problémák. Féltem. Persze ez nem meglepő egy kisgyerektől, hogy szörnyeket képzel a szekrénybe vagy az ágy alá. Ebben semmi furcsa nincsen! Inkább úgy mondanám, hogy féltem valamitől, amit nem tudtam megnevezni. Nem mondtam, hogy szörny vagy gonosz manó, csak éreztem, hogy van ott valami, ami nem oda való.

Éreztél már olyat, hogy sürgősen, minél előbb el kell hagynod a szobát? Megmagyarázhatatlan, de én ezt éreztem. Amikor elindultam kifelé a kisszobából a gyomromban éreztem a nyomást, hogy ki kell mennem. Egyre gyorsabban szedtem a lábaim és mire az ajtóhoz értem, szinte már futottam, a gyomromban pedig csak nőtt a feszültség. Sosem tudtam megmagyarázni mi is hajt ki engem onnan.

Amikor égett a lámpa nem éreztem semmit. De amint elindultam kifelé és leoltottam a lámpát, azonnal megrohant az érzés. A félhomály volt a legrosszabb. Ha egyedül töltöttem bent az időt, akkor a galérián ücsörögtem és mindig félve pillantottam le, mintha attól tartottam volna, hogy valami feljön hozzám. Persze ez nem azt jelenti, hogy állandó rettegés töltött el. Az a valami nem volt mindig ott, ennek ellenére gyakran pillantgattam a hátam mögé, mikor a galéria alatt ücsörögtem az íróasztalnál. Soha sehol nem éreztem ehhez hasonlót.

Azon az éjjelen, amikor a szüleim is rádöbbentek, hogy valami van abban a lakásban minden úgy zajlott, ahogy szokott. Este tanultunk, vacsoráztunk, megfürödtünk és édesanyám lefektetett minket, majd a szüleim is nyugovóra tértek. Semmi különleges nem történt hajnalig.

Édesanyám arra ébredt hajnali egy körül, hogy keservesen nyöszörgök és sírok álmomban. Anyukám mindig az első nyugtalan rezdülésünkre felébredt és ez nem történt másképp azon az éjjelen sem. Az első dolog, ami feltűnt neki, hogy valami világít. Előszőr arra gondolt, hogy égve felejtettem a kislámpámat az ágyam mellett és azt látja, de a fény nem vakította el és nem is felőlem érkezett. Amit látott egy fénygömb volt, ami tompán világított és körkörös ívet leírva felőle közeledett felém. Anyukám teljesen ledermedt. Nem értette és nem tudta felfogni, amit lát. Percekbe telt, mire megértette, hogy nem e világi, aminek szemtanúja. A gömb egyre közeledett felém és minél közelebb került hozzám, annál jobban nyöszörögtem, sírtam álmomban. Végül a gömb megállt felettem és anyám ekkor tért magához. Fennhangon odakiáltott, hogy „Ki van ott?”, mintha egy személy lett volna, közben egy felfoghatatlan jelenséggel állt szemben. Talán ösztönösen kérdezte ezt, hiszen az ő megérzései mindig beigazolódtak. Talán úgy érezte, hogy ezt kell kérdeznie. Erre nem tudja mai napig a választ. Csak annyit tud, hogy abban a pillanatban, ahogy feltette a kérdést a gömb felfénylett és elenyészett, én pedig abbahagytam a sírást és azonnal megnyugodtam. Csendben aludtam tovább. Édesanyám értetlenül meredt a sötétbe és nem tudta mit is látott, de abban biztos a mai napig biztos, hogy amit látott az nem jó céllal érkezett.

Másnap reggel elmesélte nekem a történteket és én többet nem mertem ott aludni, annyira megrémültem. Inkább átköltöztem édesanyám mellé a kanapéra és ott aludtam, mert nem éreztem magam többet biztonságban a kis szobában. A rossz érzés pedig ahogy nőttem, egyre erősödött. A bátyám a legszkeptikusabb tagja a családunknak, ő nem félt. Nem is érezte, amit én, így ő ott maradt a kisszobában. Szerencsére, amikor gimnáziumba mentem kiköltöztünk az érdi nyaralónkba és a félelem elmúlt. Ott sosem féltem.

A pesti lakás üresen maradt. Sok év telt el, mire új lakói akadtak. Először ismerősöknek adtuk ki, majd a bátyám és a barátnője lakott ott, később az unokanővérem és a pár hónapos kisfia költözött be. De mindenki ugyanarról számolt be. A barátok éreztek valamit. A bátyám barátnője utálta a kisszobát. Az unokanővérem pedig azt mesélte, hogy a kisfia előszeretettel beszélgetett a levegővel frászt hozva rá. Volt abban a lakásban valami! Nem tudom mi és nem is akarom megtudni. Ezt a rejtélyt jobb, ha sosem fejtem meg!

 

Szerző: Lévay Szabina

facebook 1635064627948 6857958109263660679

https://szabinalevay

Lévay Szabina írói oldal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: